Skip to main content

Két mérkőzésre készül Telkiben az U21-es nemzeti csapat

márciusi összetartást követően ismét a Budapest Honvéd adja a legtöbb kerettagot az U21-es válogatottba. Gera Zoltán hét játékosra (plusz az MFA-nevelés Németh Dánielre) számíthat két felkészülési mérkőzés alkalmával. A mieink csütörtökön, Nagyszombaton játszanak 17:30-kor Szlovákia ellen, majd hétfőn a Bozsik Arénában az izlandiakkal csapnak össze 19:15-kor.

A keretbe meghívót kapott Benczenleitner Barna, Dúzs Gellért, Eördögh András, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik, Szabó Alex, továbbá a siófoki kölcsönben megedződött, és az előszöt U21-es válogatott Horváth Milán.

A válogatottban már rutinosabbnak számító Szabó Alex szerint az, hogy ennyi ismerőssel együtt léphet pályára, az óriási segítséget adhat a pályán a csapatnak is.

„Hét honvédos, illetve egy volt akadémista tagja a nemzeti csapatnak! Természetesen mindez emberileg egy óriási dolog, hiszen olyan mintha hazai pályán lennénk, csupán a környezet változott volna, de amikor az országot képviseljük, akkor azt együtt tesszük a többi társunkkal, nem Honvéd-játékosként, hanem válogatottként megyünk ki a stadionba – mondta Szabó Alex. – Mégis előnyt jelenthet az a pályán, hogy a srácokkal ismerjük egymás erősségeit és gyengeségeit, bízhatunk a másikban és a pályán, amire szükségünk is lesz. Két kiemelkedő képességű társasággal mérkőzünk meg a napokban, de a mi célunk most is az lesz, hogy jó játékkal tudjunk eredményesek lenni.”

A június 19-ei Izland elleni, Bozsik Arénában megrendezésre kerülő mérkőzésre szerdától elérhetővé válnak a belépők a Jegymester felületén, melyek ára 1500 forint lesz.

// http://honvedfc.hu/hirek/stabil-kispesti-mag/2023-06-13